Tele van kiszámítható dolgokkal, és néha már elcsépelt az egész, ellenben a rész végére mindig helyrehoznak mindent. Ez a szerencséjük.
A történésekről:
-
● Brooke anyukája roppant "kedves teremtés".
-
● Az a kosaras hülyegyerek annyira idegesítő, önelégült, buta, tapló (és még tudnám sorolni, kevébé szépen is) tőlem aztán lehetne akármilyen tehetséges... szemrebbenés nélkül kirúgnám, nem érdekelne.
-
● Lindsey nagyon ügyesen csinálja amit csinál... (Tényleg.)
-
● Peytont újabban valahogy nem tudom sajnálni. Egy kicsit, de nem hiszem el, hogy nem tud valaki továbblépni, még ennyi év után sem. Valaki szóljon az íróknak, hogy ez már a Dawsonban is unalmas volt.
-
● Lucas meg egy barom. "Ő nem elég jó neked." Nem volt meglepő P. reakciója.
-
● Nathan végre megszabadult attól a hosszú hajszerű képződménytől.
-
● Szegény Haley. Erre (is) számíthatott volna. Pedig tanár. Biztos hiányzott arról az óráról, amin tanulták a kisgyerekek ilyen "kötődését". Gondolom van ennek valami tudományos neve. Lényeg, hogy ha egy ilyen korú gyerek az egész napot a bébiszitterrel tölti, aki még rendes is, az anyját alig látja, akkor ne csodálkozzon, ha nem róla készít szép színes rajzokat. Kíváncsi vagyok, Nathan mikor lesz gond.
Pontokba szedtem a véleményem a sztori alakulásáról, így nincs ömlesztve, egyben az egész. Csak a könnyebb átláthatóság kedvéért.
