Hű volt önmagához a sorozat a kezdésnél, ezt elégedetten nyugtáztam. Minden megvolt, ami szeretnivaló benne, és ezzel én maximálisan elégedett vagyok.
Viszont elgondolkodtam azon, hogy most még oké, hogy kerítettek egy fő szálat erre az évadra is, de mi lesz később - hány évadnyi történetet bír el ez a család, úgy, hogy a minőség ne szenvedje meg? Nem örülnék neki, mert az egyik kedvencem, de szerintem meglehet, hogy ez az utolsó. Persze nem én találom ki, és írom a sztorit, csak eltűnődtem ezen.
Annyira "át tudom érezni" a szereplők örömét, bánatát, gondjait benne, ez az egyik, amiért szeretem. Kittyék még mindig viselik nálam a "tökéletes pár" címet. Elmerültem a mostani Sarah-Kitty szálban is.
Valahogy ez a család mindig eléri, hogy a saját kapcsolataimon is elgondolkodjak, most is, mikor kicsit érdekes helyzetben van a saját családom.
Szóval tetszett a kezdés, és biztos vagyok benne, hogy az évad további részeiről is hasonlóan vélekedek majd.